Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet.

Díszhalak szaporodásáról, tenyésztéséről, etetéséről, betegségeiről valamint a növényekről minden. Az oldal fejlesztés alatt!!

MEGALAMPHODUS MEGALOPTERUS=FEKETE FANTOMLAZAC

Az utóbbi években importált új halak közé tartozik. Gyors elterjedése könnyű tarthatóságának, tenyészthetőségének és nem utolsósorban szép formájának,színének köszönhető. Békés természetű, a legkisebb hallal is közös akváriumban, különös igények nélkül tartható. Ez a 4 cm-re megnövő hal szívesen fogyaszt minden élő eleséget. Az ivarok megkülönböztetése könnyű. A hímek valamivel nagyobbra nőnek, hátúszójuk sokkal nagyobb, nyújtotabb, de nem hegyesen végződik. Testszínük erősen függ hangulatuktól. A nőstények hátúszójában vörös és fehér, a hímek hátúszójában csak fekete szín van. Könnyen, szívesen ikráznak, 6-8 literes kis akváriumban, melyet 15 cm magasan töltünk fel lágy, 5-6 nk-ú, enyhén savanyú, tőzeges vízzel. Az esti órákban kihelyezett pár hamar másnap vagy harmadnap ikráznak. Nem ikrafalók, de azért mint a többi fajnál ikrázás után a tenyészállatokat itt is eltávolítjuk. Az ikra kelési ideje 28-30 óra, és további négy nap múlva úsznak el. Egy-egy eredményes ikrázás kétszáznál is több ivadékot eredményezhet. Az ivadék még a legjobb eleségen is igen lassan fejlődik, ezért ajánlatos egyéb ivadéktól elkülönítve nevelni.

MEGALAMPHODUS SWEGLESI=VÖRÖS FANTOMLAZAC

A Megalamphodusok hat ismert fajából nemrég érkezett Európába ez a második faj. Testalkatra emlékeztet a serpalazacra, és nagyságra is azonos vele. Teste majdnem áttetsző, barnásvörös. Úszói élénkvörösek, a hasúszó fehérrel szegett. Mint a fekete fantomlazacnak, ezeknek is csepp formájú, fekete vállfoltjuk van. A hímek hátúszója erősen megnyúlt sugarú, sötétvörös, sötétbarna, fekete szegéllyel. A nőstények hátúszója kerek és felső szélében fehér folt van. Tartásuk mindenben megegyezik a fekete fantomlazacéval. Szeretik a lágy, tiszta vizű, búvóhelyekkel rendelkező, tág kiúszóteret nyújtó akváriumot. Szívesen fogyasztanak minden élő eleséget. Tenyésztésük már nehezebb rokonaiknál, mert nehéz jól ívó párt találni. Ívatásukhoz 8-10 literes akváriumot, 15 cm magasan töltünk fel, lágy 5-6 nk-ú, enyhén savanyú, tőzeges vízzel. Az esti órákban kihelyezett pár 2-3 nap múlva ívik a 26-28 fokos vízben. A halványbarna ikrák 28-30 óra alatt kikelnek. A kishalak négy nap múlva úsznak el. Tenyésztési eredményük aránylag mérsékelt, 100-150 ivadék már szép családnak mondható.

NANNOSROMUS BECKFORDI ARIPIRANGENSIS=DÍSZES TÖRPESZÁJÚ HAL

Hazájuk az Amazonas vidéke, ahol az őserdő lassú folyású kis vizeiben találhatók. Akváriumainkban a legelterjedtebb képviselője a törpeszájú halaknak. Testük hengeres, karcsú, torpedószerű. Szájuktól a farokúszóig a testközepén egy sötét és egy arany csík fut végig, melyet a hátrészen barnásszürke, a hasrészen ezüst határol. Az aranycsík foltokban vörössel színezett, az úszók úgyszintén. A hímek mellúszói világoskékkel szegettek. A kifejlett állatok 5 cm-re nőnek. Az ivarok között nagyságkülönbség nincs, a nőstények teltebbek, mint a kicsit színesebb, egyenes hasvonalú hímek. Tartásuk finomszálú növénnyel sűrűn telepített medencében, békés természetű kishalak társaságában ajánlott. Szívesen fogyasztanak minden apró, élő eleséget, planktonrákokat, szúnyoglárvákat. A sűrű növényzet között sokszor hosszú ideig is állnak örökké mozgó, vibráló úszóikkal, majd hirtelen lökésszerű úszással változtatják helyüket. Ívatásuk nem nehéz, ennek ellenére mégsem terjedt el széles körben, rendszerint csak kis számú családot sikerült felnevelni. Vannak egyedek, melyek már ikrarakás közben, de többségük utána összeszedegeti a lerakott ikraszemeket. Így az egyébként kedvező igen lágy 2-4 nk-ú és tőzegen filtrált vízben is csak kevés ivadék kel ki. Ennek figyelembevételével kell berendezni ívatómedencéjüket. A műanyag ikravédő rács vagy a szétterített és üvegpálcikákkal leszorított műnövény egyaránt jó szolgálatot tesz. Egy-két sűrű Nitella vagy jávamoha bokrot helyezzünk el az 5-6 literes kis medencében. Az enyhén savanyú, tőzeggel szűrt, igen lágy 26-28 fokos vízben a nőstények már rendszerint másnap vagy harmadnap leikráznak. Ívás után a tenyészállatokat azonnal ki kell fogni. Az erős fénytől újságpapírral védett akváriumban az ivadék 30-32 óra alatt kel ki, és öt nap alatt elúszik. Mint apró pálcikák állnak és vadásznak a finom élő eleségre, mellyel könnyen nevelhetők. Száz ivadékból álló család már igen szép eredménynek tekinthető.

NANNOSTOMUS MARGINATUS=HÁROMSÁVOS TÖRPESZÁJÚ HAL

Felfedezése után több mint húsz évig kellett várniuk az akvaristáknak, hogy az Amazonas vidékén és Guayana vizeiben élő kis hal elérkezzen Európába. Egyik legszebb akváriumi halunk ez az alig 3 cm-re megnövő, zömök, hengeres testű halacska. Testén két erősebb és egy vékony, fekete csík fut végig. A két erős csík között a test felső részén csillogó arany, hasrészén ezüst színű. Az arany csík áthúzódik a szemén, egészen a szájrész felső széléig. Úszói sárgák, vérvörös foltokkal. Tartására aránylag kis méretű 20-30 literes akvárium tökéletesen megfelel, melyet sűrűn telepítünk be vízi növényekkel. Más kistestű halak társaságában jól érzi magát. Nagyobbakkal félénk, ezért ilyen közös tartást nem ajánlunk. Szívesen fogyaszt minden apró, élő eleséget. Kisméretű, háromliteres akváriumban, melyet egészen lágy 2-3 nk-ú és tőzegen keresztül filtrált, enyhén savanyú vízzel töltünk fel, ez megfelel az ívatáshoz. A hal erősen ikrapusztító, ezért az ikrák védelmére az akvárium talaját műnövénnyel takarjuk el, melyet üvegpálcákkal szorítunk a talajhoz. 24-26 fokos vízben rendszerint másnap ívnak, a Nitella vagy jávamoha bokrok között. Aránylag kevés ikrát rak. Az igen nagyszemű ikrát átvilágítással könnyű meglátni. Ikrázás után a tenyészállatokat azonnal el kell távolítani. Fölnevelésük mindenben megegyezik a többi törpeszájú hal ivadékának fölnevelésével.

NANNOBRYCON EQNES=LOVACSKALAZAC

A törpeszájú halak egyik legérdekesebb képviselője akváriumainkank. Hegyes, hengeres testformája, szinte csőrhöz hasonló fej és úszóinak szárnyformája és nem utolsósorban a vízben 70-80 fokos, majdnem függőleges állása teszi érdekessé. Ezt a ferde testhelyzetét tartja meg úszás közben is. Az Amazonas lassú folyású vizeinek sűrű növénnyel benőtt partszegélye a hazája, akváriumban is szívesen áll hosszú ideig a növények között. Ilyenkor csak úszói vibrálnak. Hátrésze szürkésbarna, de a gerincvonalán és az oldalán két sötétebb pikkelycsíkkal. Testközepén egy alig észrevehető, arany pikkelysor húzódik végig szájától a farokúszóig. Alatta sötétebb, barnásszürke, majdnem fekete, ezüst mellrésszel, pontokkal. Ennek az 5 cm-re megnövő halacskának a tartása más békés természetű kistestű, lehetőleg nyugodt halak társaságában nem jelent problémát. Eleséget legszívesebben a víz felszínéről fogyaszt. Apró szúnyoglárva és más apró élő eleség a fő tápláléka, de szükségből a vágott Tubifexet is elfogyasztja. Bár tartása megegyezik a többi törpeszájú hal tartásával, de tenyésztése, ívása eltér azoktól. Háromliteres üvegmedence tökéletesen eleggendő az ívatáshoz. Ezt a kis medencét 12-14 cm magasan töltsünk fel igen lágy 2-3 nk-ú és tőzegen filtrált 6,5-6,8 pH kémhatású vízzel. Ívatásához fajrokonaival ellentétben széles levelű növényt kell a medence közepébe állítanunk. A kis nőstények ivarérettségét az erősen ikrával telt has jelzi, míg a kis hímek egészen karcsúak. Az esti órákban kihelyezett pár egy ideig szinte mozdulatlanul áll a 26-28 fokos vízben. Már rendszerint másnap a hím a nőstény háta körül úszik és szinte tolja, csalogatja az íváshoz kiválasztott levél alá. A nagyszemű ikrákat a levél alá fordulva annak fonákjára ragasztják. Bár több lehullik az akvárium aljára, de ezek is már megtermékenyített állapotban vannak. Nem ikrapusztítók. Ha ikrázás után az állatok nyugodtan állnak, kifogjuk őket. Az ikrát könnyű a levélen és a talajon megfigyelni. Erős fénytől óvjuk őket. Az ivadék 28-30 óra alatt kel ki és függeszkedik a növényen, az akvárium üvegfalán. Második nap sötétedni kezd, és az ötödik nap úszik el. Felnevelésük még mindig fénytől védve, csak nagyon finom planktoneleséggel lehetséges, melyet kezdetben kis mennyiségben adjunk. Aránylag gyorsan fejlődnek és 6-8 hónapos korban jó tartás mellett már ivarérettek.

NEMATOBRYCON PALMERI=CSÁSZÁRLAZAC

 

Hazája Dél-Amerika, a San Juan vízrendszerében fordul elő. Az utolsó évek egyik legszebb kis díszhala. Már 1911-ben leírták, de csak 1962-ben jutott el Európába és még ez évben hazánkba is. Társas medencében is igen jól tartható, különösebb igényei nincsenek. Szívesen fogyaszt minden élő és műeleséget. A nagyobb testű hímek 6-7 cm-re míg a nőstények 5 cm-re nőnek meg. A hímeket ezenkívül élénkebb színükről, megnyúlt középső farokúszó sugarukról könnyű megkülönböztetni. Testük alapszíne barnásszürke, a hátrészen egészen rozsdaszínű. Ez a derékvonal felé fokozatosan világosodva kékesszürkébe, kékbe megy át. A test közepén kevés, csík fut végig, a zölden csillogó kopoltyúfedőtől a farokúszóig. E csík alatti rész sötétszürkés, fekete, a mellrésze, a hasrésze piszkosezüst. Fekete szembogarát zöld ragyogású szemgyűrű veszi körül. Kifejlett hímeken a hátúszó első sugara is megnyúlik. Úszóik kékesszürkék, a hímeké kékkel, sárgával szegettek. 6-7 hónapos korban érik el ivarérettségüket, és egy 6-8 literes akváriumban jól tenyészthetők. Az ívatáshoz 5-6 nk-ú, 6-6,5 pH kémhatású, tehát enyhén savanyú 26-28 fokos vizet ígényel. A finomszálú növényre szórják az ikrát, rendszerint már másnap. Az ikrákból 24-28 óra alatt kel ki az ivadék, és további négy nap múlva indul az eleség keresésére. Az utódok száma aránylag kevés, mert a nőstények nem ikrásodnak be erősen. Vannak hímek, melyek ikrázáshoz kihelyezve a nőstányeiket annyira hajtják, hogy azok belepusztulnak. Ezekkel ne kísérletezzünk tovább. Megfelelő táplálás mellett egy hónap alatt elérik a 12-15 mm-es nagyságot, és színes kishalakká fejlődnek. 

PRISTELLA RIDDLEI=ÁTTETSZŐ PONTYLAZAC

Az Amazonas vízgyűjtő területén sok helyen megtalálható ez a 4-5 cm-re megnövő halacska, mely közkedvelt és mintegy 50 éve lakója akváriumainknak. Minden társas medencében jól érzi magát, alkalmazkodik, szívesen fogyaszt minden élő műeleséget. Színe ezüstös, szinte áttetsző. Vállfoltja, hátúszójának fekete és sárga, farokúszójának rózsaszín színe nagyon tetszettőssé teszi. Az ivarok megkülönböztetése könnyű, a nőstények nagyobbak, teltebbek mint az egyenes hasvonalú hímek. Széles körben elterjedt, mert könnyű tenyészteni. 8-10 literes akváriumban középkemény 6-8 nk-ú vízben, sokszor már másnap reggel leívik az esti órákban kihelyezett pár. A 26-28 fokos vízben, a finomszálú növényre rakott 400-500 ikra 24-26 óra alatt kel ki, és a népes család további 3-4 nap múlva elúszik. Finom eleséggel könnyen, veszteség nélkül fölnevelhetők.

THAYERIA BOEHLKEI=FERDÉN ÚSZÓ LAZAC

 

Az Amazonas vidékének egyik érdekes, akváriumainknak széles körben elterjedt lakója. Ferde 45 fokos testtartása és a víz színe alatti elhelyezkedése, társaságszeretete sok mindent elárul igényéről. Nagy medencében, lehetőleg kisebb csapatban tartsuk, mert egyedül félénken meghúzódik az akvárium sarkában vagy növényei között. Az eleséget villámgyors (rablással) kapja el. Szívesen fogyaszt minden élő és kiegészítésként száraz eleséget, de fő elesége a víz színén úszó szúnyoglárva. Hátrésze olajzöld, mellrésze csillogó ezüst. A testközepén az alsó, erősen megnyúlt farokúszóra is húzódó fekete csík fut végig. Ezt a fekete csíkot halványsárga vonal szegélyezi. Tartása nem jelent gondot, tágas úszótér, néhány úszónövény és védelmet nyújtó Myriophyllum bokor minden igényüket kielégíti. Gyorsan fejlődnek és rajban élénken úszkálva igen szépek. Megfelelően tartott állatok a közös medencében is leikráznak. Ívatásukhoz hosszú, 30-50 cm, 15-20 literes akváriumot rendezzünk be, melyet lágy, 2-3 nk-ú és tőzegen keresztül filtrált vízzel töltünk fel. A halványsárga 6,5-6,8 pH kémhatású, 26-28 fokos vízbe több párt, kis csapatot is kitehetünk ikrázni. A nőstények száma mindig nagyobb legyen mert a hímek igen sok sperma kibocsátására képesek. Szabadívók, tehát ikráikat nem rakják a növényre, hanem a medence minden részébe szórják. Az akvárium talajára jávamohát tegyünk. A kezdetben az akvárium ellentétes pontján nyugodtan álldogáló halak az esti órákban megélénkülnek. A hímek cikázó úszását a nőstények viszonozzák, és sokszor már majdnem teljes sötétben csak az akvárium fűtő kontroll-lámpájának fényénél ikráznak le. Egy kifejlett 8 cm-es nőstény több száz, esetleg ezer ikrát is rak. Így érthető, hogy több pár együttes ívása után szinte sötétlik az akvárium az apró, mákszemhez hasonló, sötétbarna ikráktól. A tenyészállatokat, bár ikrájukat nem bántják el kell távolítani.Az ikrák kelési ideje talán a legrövidebb mindössze 12-16 óra. Mire a nap fölkel, sokszor már nyüzsög az akvárium a kikelt ivadéktól. Ilyen eredményes ikrázásnál sokszor az akvárium egy részét azonos friss vízzel cserélik le, hogy az elpusztult sperma ne okozzon bomlást, penészesedést. Pár csepp fertőtlenítő szerrel is elérhetjük ugyanezt az eredményt. Erős fénytől ajánlatos óvni a kikelt lárvákat. Az ötödik napra fejlődnek ki és úsznak el. Sokszor nem kis feladatot jelent a megfelelő mennyiségű, igen apró nauplius vagy más élő eleség beszerzése. Gyorsan fejlődnek. A negyedik héten már felveszik az öreg állatok ferde testtartását és színét. Elhagyják a védelmet jelentő növényt és sűrű rajban úszva keresik eleségüket. Felejthetetlen élmény minden akvarista számára egy ilyen kis csapat.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 79
Tegnapi: 37
Heti: 246
Havi: 822
Össz.: 292 192

Látogatottság növelés
Oldal: Pontylazacok tartása és tenyésztése 2
Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet. - © 2008 - 2024 - diszhalinfo.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »